|
Ikerblog
GergőGergő
Szolid, majd két hetes késéssel a hír :) Megszületett Gergő Botond 2011.12.04-én, 3500g, 55cm!!! (Nem Gergő és Botond, hanem csak egyedül Gergő-Botond :) Szép és rendes gyerek, 3 naposan már 60-80 grammokat, néhány nappal később már 130 grammot is evett! Éjszaka is tartja a három órát, de ez az alváshoz - pláne a lányok mellett - elég kevés :) Most épp 3 óra 10 percnél tart, fejlődünk :) Valahogy azt gondoltam, hogy írok egy szép hosszú bejegyzést Gergőről (Botondról?), lányokról, világról, de azt hiszem, elmegyek aludni... Ovi, stb.
Még egy helyreállított:
Azt hiszem, kicsit csapongó lesz ez a bejegyzés és az egész blog is, esélytelen máshogy. Az ovi első két hete egész jól ment, lányok reggel berohantak, délután alig lehetett elhozni őket, de aztán - úgy tűnik - elmúlt az újdonság varázsa... Mikánál ez szemlátomást nem okoz problémát, szívesen jár be, jól érzi magát, nyit mások felé is. De Boró lelke teljesen kész van, kifele nem nyit, Mikától nem nagyon szakad el, volt pár nap, hogy éjszakánként többször felsírt, napközben bepisilt, mert nem akart szólni, reggel nem akar bemenni, stb. Nem kerek neki a világ. Próbálunk nagyon figyelni, türelmesek lenni, és reméljük lassan oldódik, és kicsit elkezd nyitni. Egyébként meg teljesen óvodásak lettek a lányok, annyira idétlenek bírnak lenni, hogy az elképzelhetetlen, bolondoznak, vihognak, ezerrel idétlenkednek :) Sokszor óriásiakat játszanak egymással. Genetikának vannak rossz húzásai... Úgy tűnik, mind a két lány tőlem örökölte a hallás, éneklés és hasonló képességeket, brutális... Elég gyakran tök lelkesen, ezerrel énekelnek, de se hangjuk, se ritmusérzékük, se semmi. Nagyon cukik, engem nem zavar, de ha egyszer egy énektanárhoz kerülnek, az vissza fogja adni a diplomáját :) Pedig örökölhettek volna ezt-azt Annától ezen a téren is, tanítani is próbálja őket, de a szövegen túl nem jutnak :) Képek
Ez is helyreállított bejegyzés...
Hosszú hetek kemény munkájával eljutottam oda, hogy ma este beszkenneltem néhány képet - rögtön ki is derült, hogy az ultrahangon nincs jól beállítva a dátum, így fogalmam sincs, melyik kép mikor készült :( Az biztos, hogy ezek az utolsó szeptemberből, szemből és profilból: Itt egy korai profilkép is: És végül a lényeg :) (gy.k.: alulnézet, a kép jobb oldalán a lába között az a valami, na az az!) Folyt. köv.
A freeblog-on egy csomó bejegyzés elszállt, megpróbálok ezt-azt helyreállítani...
Kb. május óta tervezem, hogy végre írok valamit, leginkább azt, hogy folytatjuk! :) Ugyan most nem ikrek lesznek, de nem is lány; érkezik a Kis Tökös! Valamikor december elejére várjuk - ha nagyon kedves akar lenni a nagyijával, akkor pont Nana 60. szülinapján érkezik (ajándék letudva :). Kénytelen voltam megállapítani - amit valószínűleg minden többgyermekes szülő tud - az első(k) után minden más: az előző babaváráshoz képest, semmi időnk nincs arra, hogy vele foglalkozzunk... Persze beindult már a fészkelés, alakítgatjuk a lakást, sokat beszélgetünk a lányokkal a kistesóról, akit nagyon izgatottan várnak, figyelünk rá, stb., de mégis más. Azt mondják, a harmadik gyereknek azért jó, mert nincs ideje a szülőknek elrontani :) A lányok múlt héten elballagtak a bölcsiben, adtak egy kis műsort, volt torta, virág, örömködés (örömkönnyek). A ballagók a bölcsisnénikkel együtt, kézenfogva bevonultak, végigénekelték a repertoárjukat, elképesztően ügyesek voltak. Úgy tűnt, Mika élvezi, hogy produkálják magukat, Boró pedig kötelességtudóan végigcsinált mindent, de nem úgy tűnt, mint akinek ez hiányzott. Visszatérve a fészkeléshez: alakulgat a házikó, végre megvannak a beltéri ajtók (talán emlegettem itt a blogon is, hogy a költözéskor ez már nem fért bele), elkészült a terasz, és szobát cserélünk a lányokkal... (mennem kell, dolog van, remélem nem jövőre folytatom ezt a bejegyzést...) Elmúlt évben sikerült 3 db bejegyzést írnom. Egyre többször gondolkodom azon, hogy folytatni kellene ezt a blogot... Addig is, íme egy kép a bölcsis farsangról: Gyk: Egy ibolya (Boró) és egy hóvirág (Mika), persze amire eljutottunk ide, addig mindenki volt már boszorkány, kék/zöld/sárga/lila/fehér/stb. színű virág, de végül sikerült eldönteniük :) PogácsaPogácsa
Így segítettek a lányok sajtos pogácsát gyúrni: B+B+
Annyi megörökíteni való volt az elmúlt 9 hónapban, de most mégis csak ezt sikerül leírnom: Boróka lányom - a megőrzésre nálunk lévő - Bonó kutyára rászolt, és azt mondta, hogy "bazzmeg", pedig úgy figyelek, de néha mégis kicsúszik... Világvége. Egyébként elkezdtük a beszoktatást, ma már fél órát egyedül voltak bent! Mika néhány pillanatig sírt, Boró semmit, de úgy tűnik, ő belül örlődik, csak kevéssé mutatja. Kemény dolog még nekünk is, nekik milyen lehet... Hó :)Hó :)
Szaporázzuk! Ez idén már a második bejegyzésünk :) Lesett ez az őrületes mennyiségű hó, nem volt mit tenni, el kellett mennünk szánkózni - persze a gépet itthon hagytuk, így maradt a telefon:
Volt némi nyafogás, de aztán úgy ahogy ráéreztek az ízére, dombról hármasban lefele már kifejezetten élvezték, de csak úgy húzni őket nem lehetett. ÚjraÚjra
Négy hónap elteltével újra itt! Hiába ígértem, hogy igen-igen a hétvégén már tényleg feltöltök ezt-azt, hát eddig egyszer sem sikerült. Anna most küldött egy mms-t, benne ezzel a képpel:
Fel kellett töltenem! A kerünk széle, egy támfal előtt vannak a lányok (a ház kicsit jobban néz ki :) Már a konyhát is megcsináltuk! Dani és Enikő esküvőjénDani és Enikő esküvőjén
|